A karácsonyi ünnepségünket megelőzően igyekeztünk a bölcsiben is a gyermekeket az ünnephez méltó készülődésbe bevonni. Tematikus hetet terveztünk december 13-tól december 1.-ig. Az első napon beszélgető kört valósítottunk meg, közösen beszélgettünk a karácsonyról, a hamarosan eljövő téli szünetről, énekeltünk, mondókáztunk. A második napunkon mézes süteményt szaggattunk, sütöttünk. Harmadik napunkon minden csoport egy kis ajándékot készített a családnak. Negyedik napunkon sokat énekeltünk, karácsonyi dalokat hallgattunk. Az utolsó napon megtartottuk karácsonyi ünnepségünket a csoportokban. Öröm volt számunkra a gyermekekkel való közös készülődés, amellett, hogy mindenki élvezte a hét eseményeit, igyekeztünk bővíteni a gyermekek szókincsét, fejleszteni figyelmüket, anyanyelvi, zenei és éneklési képességeiket. Tematikus hetünk hozzájárult az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Szabó Andrásné
szakmai vezető

Köszönettel fordulok minden kedves támogatónkhoz, a szülői szervezet aktív tagjaihoz, hiszen bölcsődénkbe decemberben már megérkezett az összegyűlt támogatásból vásárolt játékok egy része. 2.597.000 Ft támogatást kaptunk, illetve sikeresen pályázott az SZMK az önkormányzatnál is, amit további 210.000 Ft támogatást jelentett. Így az udvari játékok vásárlására 2.807.000 Ft-ot gyűlt össze. Január második hétvégéjén szintén segítő kezek által a bölcsőde udvaráról a domb is el lett szállítva, így a januárban még érkező játékokkal teljes lesz a bölcsődei játszókert. A bölcsikéseink nagy örömmel használhatják az új mászókákat, játszóházakat, libikókákat, csúszdás mászókákat, motorokat, futóbicikliket, lábbal hajtós autókat. A nyári élet alatt egy nagy méretű tranbulin is felállításra kerül majd bölcsődénk udvarán. A játékkészletet úgy állították össze, hogy a legkisebbektől egészen az óvodába készülő korosztályig biztosítsa a gyermekek mozgásigényének kielégítését, a mozgáskoordináció, az egyensúlyérzék fejlesztését. A megvásárolt kültéri játékok használatával kialakul a gyermekekben a mozgáskoordináció, javul a mozgás kivitelezése, ezáltal fejlődik az észlelés, érzékelés, a figyelem és koncentráció. Hálásak vagyunk és örülünk, hogy szép, esztétikus környezetben, biztonságos és fejlesztő játékokat használva teremthetjük meg bölcsiseinknek a kültéri játék lehetőségét.
Szabó Andrásné
szakmai vezető

Szeretnék Önökkel megosztani néhány örömteli pillanatot a mi Gesztenyemanók hetünkről.
A hét kezdetén bölcsődénk udvarában található gesztenyefa alatt a gyermekek összegyűjtötték a termést. Az örömteli munkavégzés és tevékenykedés során megismerhették az évszakok váltakozását és fejleszthették kreativitásukat, kézügyességüket. A hét meséjét Kippkopp és Tipp-topp története vázolta fel. Elalvás előtt szívesen halgatták a kisgyermekek. Igen pozitív érzelmi ráhangolódást biztosított a két gesztenyefigura barátsága.

 {gallery}oszbolcsi{/gallery}

Ahogy minden évben, így most is ellátogatott hozzánk a nagyszakállú Télapó. Nagy öröm a mikulásvárás, az ezzel járó készülődés. A gyerekek nagy izgalommal várták, hogy eljöjjön a jóságos, Mikulás bácsi.

A kisgyermekek számára a mondókázás rendkívül nagy jelentőséggel bír, hiszen a mondókák által fejlődik a gyermek képzelőereje, miközben ismerkedik az anyanyelvével, a természettel, évszakokkal, állatokkal, az őt körülvevő világgal.  Fejlődik a gyermek anyanyelvi készsége, a nyelv ritmikájának megismerésével, a rímek, az ütemesség megtanulásával. Mondókázás közben segítjük a különböző agyi területek összekapcsolódását, amelyek a későbbi tanulási folyamatok alapját szolgálják. A hintáztatás, höcögtetés, lovagoltatás, ringatás, tapsolás során a gyermekek mozgáskoordinációját és egyensúly észlelését fejlesztjük. A mondókák ismételgetésével bővül a gyermek szókincse, mindemelett szórakoztató közös élmény, amely erősíti az érzelmi kapcsolatokat.
Szabó Andrásné
szakmai vezető