Az „OKOSKA” logikai-matematikai tehetségműhely tagjai két műhelyben, az új óvodában 6 fővel, míg a régi óvodában 8 fővel kalandozhatnak a matematika varázslatos világában. A gyermekek érdeklődése, az óvodapedagógusok megfigyelései, a szülők véleménye és a nagycsoportos gyermekek körében elvégzett bemeneti Difer vizsgálat matematikai vonatkozású feladatainak kiemelkedő teljesítése alapján váltak a nagycsoportos életkorú gyermekek tehetségműhely taggá. A műhelymunka október 10-én a régi óvodában kezdődik, október 24-én az új óvodában várom a kiemelkedő matematikai képességekkel bíró óvodásokat. A műhelymunka 13.00-13.45-ig tart. Többnyire óvó néni által készített matematikai-logikai játékokkal játszunk. A számosság mellett megjelenik a logika, testséma, tájékozódás térben és síkban, és a grafomotoros koordináció is. Ebben az esztendőben intézményünk kiemelt pedagógiai feladatához kapcsolódva nagy hangsúlyt fektetek a matematikai szókincs, relációs szókincs fejlesztésére is. Szeretettel várom a szülőket fogadó órára, tavasszal és a nevelési év végén nyílt műhelymunkákra. A nevelési évet interaktív matematika tanóra látogatással zárjuk az általános iskola egyik első osztályában. Vidám, tartalmas, élményekkel teli nevelési évet kívánok minden kis okoskának. Felmerülő kérdéseiket, fogadó óra igényüket örömmel fogadom:

Bekéné Kotvics Edit,
differenciáló és fejlesztő óvodapedagógus, műhelyvezető, mesterpedagógu