A zenei tehetségműhely immár negyedik alkalommal várja a csengő hangú énekeseket a foglalkozásokra. Minden héten, pénteken, 13 órától gyűlünk össze az új óvoda Okos kuckójában, hogy énekeljünk, zenéljünk, és együtt játsszunk a mondókák, dalok, zenei tevékenységek iránt kiemelten érdeklődő nagycsoportos gyerekekkel.

Lehetőség szerint részt veszünk a község zenés rendezvényein, ellátogatunk a zeneiskolásokhoz, és vendégül is látjuk őket egy-két alkalommal. A foglalkozásokon a gyermekek éneklési készségének fejlesztése mellett a ritmusérzék fejlesztésére, a hangszerek iránti érdeklődés felkeltésére is nagy hangsúlyt fektetünk, de legfontosabb célunk egy szeretetteljes, baráti közösség kialakítása, ahol a zene szeretete ragyogja be a csoport műhelymunkáit!

                                                                          Erdősné Ladányi Boglárka

                                                                      műhelyvezető óvodapedagógus

 

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1