NÉPJÁTÉK ÉS GYERMEKTÁNC HÉT

Bogi egy hetet ment nyáron az óvodába, természetesen a táncos hetet választotta. A hosszabb kiesés után hétfőn reggel az első kérdése az volt „muszáj-e menni?”. Azonban amikor mentem érte azzal fogadott, hogy „oh, már jöttél is? Olyan jó volt ez a nap!”.

Az óvó nénik minden reggel befonták a lányok haját, akik izgatottan válogattak a szalagok közül. Bogi nagyon élvezte az éneklős, táncos és mondókás napokat. Ha nem volt kedve szerepelni/játszani nem volt kötelező részt venni. Elmondása szerint jövőre is szeretne menni a táncos hétre!

                                     Pesti Anett – Borsos Boglárka anyukája

 

INDIÁNOS HÉT

Nagyon sok olyan szülő, akik nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy a lakiteleki Szivárvány óvodába járhasson gyermekük, elképednek a sok-sok változatos programon, amikről mesélek nekik. Mind közül talán az egyik legjobb téma, és ezzel a kisebbik fiam, Andris is egyet ért, az indiános hét. Már reggel zenével csalogatják be az oviba a gyerekeket és a szülőnek egyáltalán nem kell aggódnia, hogy csemetéje nem szeretne ott maradni. Délutánra pedig tele élménnyel és változatos arcfestéssel térnek haza otthonukba. Andrisnak leginkább az akadályversenyek tetszettek, nagyon szereti a kihívásokat. Így nyár végére sem fakultak még az emlékei a minap is bemutatta itthon az indián táncot.

        Ambrusné Veres Emese- Ambrus András anyukája

 

KÖRNYEZETISMERET HETE

Ezen a héten az óvónők mindennap elvitték a gyerekeket új helyekre. Nagyon jó és tanulságos volt számunkra, hogy több fajta közlekedési eszközt kipróbálhattak. Több utcán mentek gyalogosan, és útközben csigaházakat, leveleket, tollakat kerestek. Egyik nap lovaskocsival utaztak Lakitelek több utcáján. Nagyon élvezték a gyerekek és nagyon örültek neki, hogy répával etették a lovat. Busszal Tiszaugon is jártak, ahol a holtág partján bogarásztak, lepkét kergettek, játszottak. Vonattal is utazhattak Kecskemétre, ahol a vasútparkban a játszótéren játszottak egy nagyot.

A kirándulós héten nagyon sok jó élménnyel gazdagodtak a gyerekeim és sok újat tanultak.

                                              Szabó Attila és Lara anyukája

LOVAGLÁS HETE

Nagy várakozás és izgalom után végre elkezdődött az Ovi Vakáció keretein belül a Lovagló hét. Volt ott játék, nevetés, rajz, séta. Megsimogathatták a lovakat, felülhettek rájuk.

Láthatták egymást lovon és lóháton. Lehetett ostort fonni, nádparipát készíteni, szóval fantasztikus élményekben volt részük, melybe csütörtökön a leendő kiscsoportosok is betekintést nyerhettek. Csenge lányom a pénteki Óvodás-vágtán 3. helyezést ért el, így rendkívül nagy örömmel és büszkeséggel zártuk a hetet.

                            Móczáné Farkas Anikó – Mócza Csenge anyukája

 

KÉZIMUNKA HETE

Kislányom idén volt kiscsoportos, először vehetett részt a kézműves héten. Nagyon szeret színezni, rajzolni, ezért nagy örömmel vett részt a délelőtti tevékenységeken. Örömmel mutatta, mennyi mindent készítettek. Boldogan játszott a pillangós bábokkal, élvezettel mesélt a „pötyi” tábla színezéséről. Az ő öröme a családnak is nagy boldogságot jelentett. Köszönjük a lehetőséget.

                                  Márton Andrea – Márton Vanessza anyukája

BÁBOS HÉT

Az első napot kicsit pityeregve kezdte, de a báb előadás meghozta a kedvét. Nagyon tetszett neki, egész héten jól érezte magát, sokat játszott. Békát is készített, igaz, hogy nem a fakanálból, mert azt mondta nem akarta összeírni, hogy tudjak vele főzni otthon. Nagyon ügyes volt, mert amit tanultak ezen a héten a Mit varrsz, mit varrsz? című verset otthon is el tudta bábozni. Nagyon aranyos volt.

                Dakó Réka, Dakó Valentina anyukája

PANCSOLÓS HÉT

Az utolsó hét a nyári oviban a pancsolós hét volt, amit Hanna nagyon várt. Most is nagyon élvezte, főleg azt a kettő napot, amikor a fürdőben voltak. Hazaérve hallgattam az élménybeszámolót:

- Anya, a nagy sárga busszal mentünk. Utána meg fürödtünk, és úsztam a víz alatt is.

Utolsó nap a másik medencében is voltak, ahol csúszda is van. Persze, az utolsó nap emlékére nekiszállt egy darázs a combjának, és megcsípte.

- Anya, az a csúnya micsoda is? - kérdezte.

- Darázs.

- Ja igen, az a csúnya darázs megcsípett, de azért jó volt.

Hát így telt a pancsolós hét.

               Illés-Szilvási Annamária, Bacsó Johanna édesanyja

 

 

 

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1