NÉPJÁTÉK ÉS GYERMEKTÁNC HÉT

Bogi egy hetet ment nyáron az óvodába, természetesen a táncos hetet választotta. A hosszabb kiesés után hétfőn reggel az első kérdése az volt „muszáj-e menni?”. Azonban amikor mentem érte azzal fogadott, hogy „oh, már jöttél is? Olyan jó volt ez a nap!”.

Heinrich Blanka: - A középiskolások számára már ismerős lehet a közösségi szolgálat. Ma már az érettségihez is elengedhetetlen, de nem kell erre teherként gondolni, mert kellemes, és hasznos helyeken is el lehet tölteni az ötven órát. Erre egy nagyon jó lehetőség az óvoda, ahol nem csak tündéri és aranyos gyerekekkel, hanem kedves és toleráns óvónőkkel és dajka nénikkel lehetsz együtt.

 

Tisztelt Óvodai Munkatársak!

Kis Pál vagyok, a Kis Valente Jázmin, a Kis Valente Mateusz, és a Kis Sára nagyapja.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Jázmin unokám meghívott a mai „Családbarát Nap” rendezvényükre.
Örömmel tettem eleget ennek a meghívásnak, annál is inkább, mert – lehet, hogy nem nagyapai viselkedés mód,- de odáig vagyok az unokáimért. Már a születésük pillanatában különleges élményt szereztek, ez meg az óta csak sokasodik.
Örömmel ismerkedtem meg Jázmin második otthonával, meg azokkal, akiket olyan szeretettel emleget itthon. Az Ági nénivel, a Katika nénivel, meg a Marika nénivel.
Megnyugtató volt a látvány, hogy milyen gyönyörű, szinte vadonat új épületben működik ez az Óvoda.
A meghívóból nem derült ki, ott szembesülhettünk azzal, hogy tulajdonképpen születésnapot ünnepelünk. Ebből az alkalomból került sor a rendezvényre.
Szívesen hallgattam a beszédeket, amelyekben megtalálható volt, hogy akik nevelik unokáinkat, féltik nemzetünket, tesznek a magyarságért, és biztatnak bennünket: Gólya, gólya vaslapát…! /Hozzál nekem unokát!/
Élmény volt számomra átélni a tapasztalható összetartozás erejét.
Azt csak sejteni lehetett a légkörből, hogy ez az összetartás nem magától működik. Valami óriási energiákat mozgósító személyiség, vagy csoport lehet a háttérben, akitől ez a nap ilyenné vált. Unokáink jó helyen vannak, amikor ebben az oviban töltik az idejüket.
Szeretnék gratulálni mindenkinek, aki rendezte a mai napi programot, meg akiktől ilyen az intézmény, amilyen!
Köszönöm, hogy jelen lehettem, jó volt ma is Lakiteleken lenni, jó volt ma is nagyapának lenni, és jó volt ma is magyarnak lenni.

Szeretettel: Pali papa


Több éve már, hogy minden nevelési év elején nyílt napot tartunk a nagyszülőknek. Így volt ez most is. Köszönjük a nagyszülők lelkesítő és elismerő szavait.

 

Hat éves lett Lenke nevű kislányom, egy hónap múlva elballag a Lakiteleki Szivárvány Óvodából és ősszel megkezdi iskolás éveit. Kivételes helyzetben érzem magam, mivel – ötgyermekes szülő lévén – immáron negyedik gyermekemet búcsúztatják.
A napokban az iskolai beiratkozást követően - mikor este végre mindenki ágyba került, és mosatlan sem maradt a vacsora után - leültem az ágyra, megszokásból kezembe vettem a TV távirányítóját (bekapcsolni soha nincs időm, de hát a szokás hatalma!) és azt kezdtem el számolgatni a fejemben, hogy mióta is vagyunk Lakiteleken, mióta köszönünk minden reggel az óvodában úgy, hogy „Jó reggelt Óvónéni, sziasztok gyerekek!” Gyorsan a számolás végére értem, nem olyan nehéz ezt számba venni, összesen 9 évet voltunk jelen megszakítás nélkül az óvoda életében, hiszen 2 évente születtek a gyermekeim, mindenki egymás után követte a másikat.
Sőt, ami szintén kivételes helyzet, minden gyermekem 1 évet együtt járt a nagyobbik testvérével, mielőtt az iskolába ment volna. Ilyen sem sok szülőnek adatik meg. És most már 4 Heinrich gyerek lesz az iskolában, ez is különös, ugyanis mire az ötödik gyerkőcöm felkerül a suliba a legnagyobb már nem lesz ott, de még akkor is még egy-két évig négyen lesznek.

A gyerekekkel együtt én is 9 évig óvodás voltam, hiszen a feladat nem csak nekik volt az, hanem nekünk szülőknek is. Készültünk a Szüreti bálra, Luca bálra, farsangra, télbanya égetésre, a húsvéti időszakra, Ovizsaru programra, Föld-, Víz-, Madarak- Világnapjára, és még lehetne sorolni a rengeteg évközi jeles napot, amiről megemlékeztünk. Rajzpályázatok, ovi színpad, mesemondó versenyek, néptánc fellépések, számba venni is nagyon sok! Néha kicsit fárasztó is volt, szerettem volna mindig, mindenütt 100 %-ig ott lenni, de ez biztosan nem sikerült.

Mi minden történt egy évtized alatt a „régi oviban”? Ott voltunk, amikor még RÉGI volt az ovi, költöztünk csoportostól ide-oda azért, hogy újjá tudják azt varázsolni. Megújult az épület, az udvar, a bútorok a játékok. Változott a díszlet és a kellékek, olykor még egy-egy dadustól is elbúcsúztunk, új óvónéniket ismertünk meg. Egy valaki azonban mindig megmaradt és végig kísért a 9 év alatt és Ő, az egyik legcsodálatosabb óvónéni, Madari Istvánné Jutka néni (nem Judit néni, Jutka néni!).
Gondolkodtam. Tényleg, hiszen ő volt az egyetlen, aki mind a 4 gyermekemet nevelte! Mellette ugyan hosszabb-rövidebb ideig szerencsénk volt a többi óvónénihez is, de Ő végig velünk volt. Ahogy az emlékeimben kutatok eszembe jut, hogy talán abban az évben (2006?) jött vissza az oviba dolgozni a kislánya mellől, amikor mi is kezdtük, hiszen egyidősek a lányaink. És milyen a sors fintora?! 2003-ban, amikor legnagyobb lányom Blanka született, még nem is sejtettem, hogy valaha Lakitelekre vezet az utunk, októberben már itt laktunk, majd elkezdtük a bölcsődét, az óvodát, és Jutka nénihez kerültünk! Ahogy vissza-vissza néztem kislányom emlékeit a „babanaplójában” a szemembe ötlött a születésekor a Petőfi Népéből kivágott és emlékül megőrzött, anyakönyvi hírek között, Heinrich Blanka neve mellett, Madari Lili újszülött neve is. Csodálkozva mutogattam a családomnak, hogy lám-lám, milyen véletlen, hisz' ez a mi Jutka nénink kislánya! Hihetetlen gondoltam, lehet, hogy egymás mellett feküdtünk a szülészeten és akkor még nem is tudtunk egymásról semmit, most meg Ő az óvónénink. Később a lányaink osztálytársak lettek, most már nagyon jó barátnők is, sőt a magánéletben is volt lehetőségünk megismerkedni egymással, nem csak, mint pedagógus-szülő, hanem mint két anyuka is.

Amikor negyedik gyermekem oviba ment, a „Vackor” csoportos óvónénik kissé féltékenyen mondták, hogy „ez nem lehet igaz!, Ha még egy Heinrich gyerek születik most már Vackorosnak kell lennie, nehogy már mindenki csak „Napsugaras” legyen”! Én persze magabiztosan bizonygattam (és kicsit büszke is voltam, hogy ennyire szeretik a gyerekeimet), hogy áhhh! az nem lehet, nem tervezünk több babát, de ha lesz megígérem, hogy nektek adom! Bár nem így terveztük, de Isten segedelmével Heinrich gyerek még lett, és most kicsit úgy érzem magam, mint A kicsi dió c. népmesében a sokgyermekes szegény ember, amikor odaígérte az álruhába öltözött ördögnek a legnagyobb kincsét, (amiről még nem tud) amije majd lesz, egy varázsdióért cserébe! (Persze, ezzel csak a helyzet komikumát akartam érzékeltetni, a Vackorban ugyanolyan jó helyen lenne bármelyik gyermekem, mint a Napsugárban :-))
Most, hogy Lenke néhány hét múlva elballag, nem lesz Heinrich gyerek és Heinrich anyuka sem az oviban, de legalább eggyel kevesebb szülőt kell folyton figyelmeztetni a különböző aktuális eseményekre, mert én sokszor elfelejtettem ezeket, ha nem figyelmeztettek sorozatosan! Utólag is elnézést kérek, de tényleg embert próbáló feladat, ekkora családot a csónakban tartani! Szemlesütve, de így utólag be kell vallanom, hogy előfordult olyan eset, amikor nevelés nélküli napon is elvittem oviba a gyereket! Szerencsére az ovi udvarán feltűnt, hogy nagy a csend, nincsenek ott a kis biciklik, meg ilyesmi, úgyhogy csendben kiosontunk... A gyerek persze fejcsóválva és rosszallóan nézett rám, alig tudtam valami hihető magyarázatot kitalálni a feledékenységemre :-).
Egy szó, mint száz, szeretném megköszönni Madari Istvánné Jutka néninek, ezt a közel egy évtizedet az óvodában, azt, hogy gyermekeiként nevelte és szerette az enyémeket, játszott velük és elindította őket az ÉLET felé. Remélem ugyanannyi büszkeséget okoztak neki és az óvodának, mint amilyen büszkék mi vagyunk arra, hogy ő foghatta a kezüket!
Különösen sokat segített a türelmük, amikor 4 gyermek után visszamentem dolgozni (volt, hogy Apa indította reggel a gyerekeket és egy-egy, ilyen-olyan ruhadarab lemaradt a kicsiről, vagy kissé kócos volt a copfja). Az első időkben tényleg úgy tűnt, hogy a túlélésre játszunk...De ezen is túlléptünk! Mindig megtaláltam az óvónénikkel a közös hangot, bármilyen kérésem, problémám volt, készségesen segítettek, biztosan voltak kisebb döccenők, de hát hol nincsenek, egyik család sem tökéletes! Voltak kalandok, elveszett, elásott, egy év után előkerült játékok, makrancos kislányok, dacos kisfiúk, hisztis jelenetek, a zsebekben mindennap csörgő vickek-vackok, bokorba pisilés, kislányvetkőztetés, betörött orr, lehorzsolt könyök....
Köszönjük Jutka néninek, hogy mindig sugárzott a derűtől és mosolygott (pedig biztosan őket is ugyanúgy nyomasztják a hétköznapi gondok, mint mindannyiunkat, mégsem láttuk rajta sohasem), szerintem nem véletlen, hogy a „NAPSUGÁR” csoport lett az övé! Az én gyermekeim soha nem voltak rossz kedvűek, mindig bátrak és pozitívak voltak, imádtak AZ OVIBA járni és ez nagy részben az Óvónéniknek köszönhető!
Ugyanitt szeretném megköszönni a többi Óvónéninek :Aszódiné Magyar Beáta, Bekéné Kotvics Edit, Romhányi Olga („Románi” Olga néni Zalán nagy kedvence volt), Csille Sándorné Irénke néni, és Kresztovoj Józsefné Marika néni dadusnak is, akikkel együtt lehettünk. Lenke kicsit szomorú lesz, ha ballag, mert nagy csodálója lett Nagy Judit néninek („szőke” Judit néni -by Lenke), aki néhány éve érkezett a lakiteleki óvodába. Télen az összes sálamat és kendőmet ő használta: „mert a szőke Judit néni is ilyeneket hord, Anysikám!” - érvelt mindig Lenke. Hát, igen nehéz dolog „ikonnak” lenni! :-D. De azt hiszem, itt Lakiteleken mindegyik óvónéni példaképe lehet a gyermekeinknek.

Köszönöm a Lakiteleki Szivárvány Óvoda minden tagjának azt az áldozatos munkát, amellyel gondoskodott gyermekeimről, fejlesztette, nevelte őket és játszott velük. Mindig büszkén viszem majd hírét a nagyvilágba Lakiteleknek, és az itteni iskolai és óvodai nevelő munkának!
Ha valaki örülne, hogy megszabadul egy kukacoskodó és kotnyeles anyukától, ne örüljön, mert 2 év múlva újra találkozunk :-)))!
Addig is virágos jókedvet, sok vidám gyermeket, kalandos mesedélutánokat és ügyes kezű, segítőkész szülőt kívánok a Lakiteleki Szivárvány Óvodának!
„Hej, óvoda,
óvoda,
de sok gyerek
jár oda,
olyan, mint egy kacsalábon
forgó, ékes palota.
Tisztán ragyog
minden terme,
mintha maga is egy fényes,
földre szállott
mese lenne,”
Heinrichné Czilling Orsolya
Megjelent a Lakiteleki újság májusi számában.

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1