tgfTóth Gyuláné Kalics Franciskának hívnak. 1960-ban születtem. 1992 óta egyedül nevelem a két gyermekemet, akik most 32 és 31 évesek. Két unoka nagymamája vagyok.

A lakiteleki bölcsődében 2013 júliusától dolgozok, mint takarító és konyhai dolgozó egyben. Előtte a lakiteleki Eötvös Iskolában dolgoztam 1 évig, mint takarító, ahol már sok tapasztalatot szereztem, ezeket az ismereteket tudom kamatoztatni itt a bölcsődében.

Eddig és a jövőben is a célom, hogy tiszta és egészséges környezet várja minden nap a gyermekeket és higiénikus, esztétikus ételeket tálaljak fel nekik.

 

 

 

Bodorné monika

Bódorné Szabó Mónikának hívnak, Lakiteleken élek a családommal. Férjemmel 16 éve vagyunk házasok, három fiúgyermekünk van. Helyben dolgoztam az Univer ABC-ben, 5 évet. Mivel mindig is szerettem a gyermekeket és már régóta vágytam arra, hogy olyan munkahelyem legyen, ahol velük foglalkozhatok, ezért elvégeztem az óvodai dajka tanfolyamot és nagy öröm számomra, hogy a bölcsődében dolgozhatok. Szeretettel várom a kis bölcsiseket, számukra megteremtem az egészséges környezetet és nyugodt légkört.

 

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1