„Ajaj, hol volt, hol nem….

Volt egyszer egy iciri-piciri házacska…….”

Móricz Zsigmond verses meséjével indítottuk el a bábjáték hetét az óvodában. A hét fő témája a cica volt, ennek kapcsán cicás meséket, mondókákat és énekeket dolgoztunk fel.

Egész héten lehetőség volt cica plüssöket és mesekönyveket hozni, valamint a bábkészítéshez szükséges eszközöket, anyagokat. Vendégeket is hívtunk, Szirtes Józsefné Ancsa néni drámapedagógust, aki Kecskemétről érkezett hozzánk. Két mesét és egy dalt hozott nekünk, amit a gyerekekek közreműködésével bábozott el.  Izgatottan szurkoltunk a kisegérnek, hogy megtalálja végre a farkincáját.

Másik vendégünk Fejes Józsefné Erzsike néni, óvodapedagógus volt, a Szivárvány Bábszínház vezetője, aki Kiskunhalasról érkezett és  Szutyejev A három kiscica c. mesét és a Vajaspánkót bábozta el nekünk. Nagy élmény volt a gyerekeknek a bábjáték, és utána pedig, hogy ők maguk is kipróbálhatták a bábok mozgatását.

A hét folyamán benépesedett az udvar cicákkal, készítettünk papírból és fakanálból, dobozokból pedig fekhelyeket, amelyre a cicák neve is felkerült. Volt Cirmos, Maffin, Lajcsi, Doromb, Fenyőfa, Csillag, Holdfény, Hópihe, Virágpor, Cirmi, és Lilla névre hallgató cicuska is. 

Csütörtökön az Iciri-piciri kis verses mesével, mondókával és énekkel vártuk a legkisebbeket, szüleikkel és gondozó nénijeikkel, majd mindenki kiscicát színezhetett kedve szerint.  

Hétpróbával (versenyjáték) zártuk a hetet, és az arcfestés segítségével cicává változott mindenki.

Köszönjük vendégeinknek, hogy felejthetetlenné tették a gyerekek számára ezt a hetet, a szülőknek pedig, hogy biztosították a gyerekek számára a bábkészítéshez szükséges anyagokat.

Remélem az elkészült bábokkal még otthon is sikerült jót játszani, és talán még az Iciri-piciri mesét is elbábozni. 

  …………………………..Itt a vége fuss el véle!

                                                                         Gulyásné Varga Edit a program vezetője

 

„Ajaj, hol volt, hol nem….

Volt egyszer egy iciri-piciri házacska…….”

Móricz Zsigmond verses meséjével indítottuk el a bábjáték hetét az óvodában. A hét fő témája a cica volt, ennek kapcsán cicás meséket, mondókákat és énekeket dolgoztunk fel. Egész héten lehetőség volt cica plüssöket és mesekönyveket hozni, valamint a bábkészítéshez szükséges eszközöket, anyagokat. Vendégeket is hívtunk, Szirtes Józsefné Ancsa néni drámapedagógust, aki Kecskemétről érkezett hozzánk. Két mesét és egy dalt hozott nekünk, amit a gyerekekek közreműködésével bábozott el.  Izgatottan szurkoltunk a kisegérnek, hogy megtalálja végre a farkincáját.

Másik vendégünk Fejes Józsefné Erzsike néni, óvodapedagógus volt, a Szivárvány Bábszínház vezetője, aki Kiskunhalasról érkezett és  Szutyejev A három kiscica c. mesét és a Vajaspánkót bábozta el nekünk. Nagy élmény volt a gyerekeknek a bábjáték, és utána pedig, hogy ők maguk is kipróbálhatták a bábok mozgatását.

A hét folyamán benépesedett az udvar cicákkal, készítettünk papírból és fakanálból, dobozokból pedig fekhelyeket, amelyre a cicák neve is felkerült. Volt Cirmos, Maffin, Lajcsi, Doromb, Fenyőfa, Csillag, Holdfény, Hópihe, Virágpor, Cirmi, és Lilla névre hallgató cicuska is. 

Csütörtökön az Iciri-piciri kis verses mesével, mondókával és énekkel vártuk a legkisebbeket, szüleikkel és gondozó nénijeikkel, majd mindenki kiscicát színezhetett kedve szerint.

Hétpróbával (versenyjáték) zártuk a hetet, és az arcfestés segítségével cicává változott mindenki.

Köszönjük vendégeinknek, hogy felejthetetlenné tették a gyerekek számára ezt a hetet, a szülőknek pedig, hogy biztosították a gyerekek számára a bábkészítéshez szükséges anyagokat.

Remélem az elkészült bábokkal még otthon is sikerült jót játszani, és talán még az Iciri-piciri mesét is elbábozni. 

 

  …………………………..Itt a vége fuss el véle!

 

Gulyásné Varga Edit a program vezetője és

Táborosiné Torma Mónika óvodapedagógusok

 

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1