Május 1-én szerveztük meg a Családbarát napi programunkat, melynek célja volt a család értékének hangsúlyozása, népszerűsítése a településünkön. A focipályán, a Majálison mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat a gyerekekből és a szüleikből álló csapatok.

Minden óvodai csoportból indult egy 12 fős lelkes csapat, amely 6 gyermekből + 6 szülőből állt. Miután zenére, kendőt, pomponokat lengetve bevonultak a pályán a csoportok, és beálltak a kijelölt helyükre, csak a versenyzők maradtak a csoportokban. Ezután megkezdődhetett a lelkes verseny. A szülők, és a gyerekek is mindent beleadva, elszántan versenyeztek. Hét versenyszám volt, melyet nagyon ügyesen megoldva hajtottak végre a versenyzők. Még az sem riasztotta vissza őket, hogy egy kicsit vizes volt a fű, és csúszott. A legkisebbek is példaértékűen, kitartóan versenyezték végig, az olykor számukra nehezebbnek tűnő feladatokat. Természetesen a jutalom sem maradt el. A Lakiteleki Óvodáért Alapítvány támogatásával minden versenyző csokit, és üdítőt kapott. Az első három helyezett lett díjazva. Az I. helyezett a Katica csoport, a II. a Vackor csoport, a III. helyezett pedig a Pillangó csoport csapata lett. Gratulálunk nekik! Természetesen minden csapatnak jár az elismerés, az elszánt kitartásukért. Úgy gondolom egy nagyon jó, családias, vidám délelőttöt töltöttünk együtt magunk és gyermekeink szórakozására, melynek jövőre folytatása várható. A majálison résztvevő összes gyermek még dobozos üdítőt kapott az önkormányzat jóvoltából. Köszönöm mindenki lelkes munkáját, és a támogatók felajánlását.

                                                                                                                Aszódiné Magyar Beáta

                                                                                                                 intézményvezető

                                      

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1