A nyári kalandok vége az új óvodában

Intézményünk székhelyén, azaz új óvodában a nyári élet utolsó témahete a „Hétszínű szivárvány” címet kapta.

A szivárvány nagy kedvence a gyermekeknek, mindig örülnek és rácsodálkoznak, ha meglátnak egyet, úgy, ahogy mi felnőttek is. Ez a téma egészen kitartott 2020.08.17 – 08.27-ig. A nyár legszebb jelenségeként megismerkedtek az ovisok a keletkezésével, a színeivel, a természetbeni előfordulásával, jellemzőivel. Próbálták tanulgatni a szivárvány színeinek sorrendjét, ahogyan követik egymást. Ezt a kézimunka tevékenységek során is gyakorolták, memorizálták a szivárvány festése során, a szivárványos legyező hajtogatásakor, a szivárványos napernyő ragasztásakor, a hétszínvirág fonaltekeréssel történő készítésekor, vagy éppen a felhőcske-napocska-szivárvány színezésekor, szalagkötésekor. A témahetet még színesebbé tették a nyári dalok, a szivárványról szóló gyermekzenék. Bartos Erika: Szivárvány c. verse, szintén segítette a színek sorrendjének játékos tanulását. A vers mellett „A három szivárványról” „A színek születéséről” és a „Hétszínvirágról” is hallottak mesét a kis lurkók.

A „Nyitva van az ovi kapu” program keretein belül csütörtökönként a leendő óvodásaink is betekintést kaptak a szüleikkel e színes világba, óvodai tevékenységekbe.

Ezzel a héttel ért véget a nyári óvodai élet az új óvodában. Élményekben, gyermeki tevékenységekben gazdag volt az oviban a vakáció. Reméljük minden gyermek jól érezte magát és megtalálta a számára legkedveltebb tevékenykedést.

Köszönöm szépen minden munkatársamnak a kitartó, lelkiismeretes, gyermekközpontú munkáját és a szülőknek a támogatását.

Aszódiné Magyar Beáta

intézményvezető

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1