vackor kCsoportunk névadója Kormos István „lompos, loncsos, és bozontos, piszén pisze kölyök mackója” VACKOR, aki nagyon szerettet az óvodába és az iskolába járni.

 

A „barlangunk” a régi óvodában, családias környezetben várja a kis óvodás bocsokat, ahol játékosan készítjük fel őket az iskolára.

 

Reggelente szeretettel fogadjuk, és egésznap biztosítjuk számukra a harmonikus, sokoldalú fejlesztésüket. Nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkör kialakítására és társas kapcsolatok építésére. A napunk nagy részét a játék tölti ki, melyet tervezett és kezdeményezett foglalkozások színesítenek.

 

A „bocsok” érdeklődéséből induló, a családok bevonásával megvalósuló változatos témaheteket és projekteket valósítunk meg, amelyeknek minden perce öröm, gyermeknek, szülőknek és az óvoda dolgozóinak egyaránt. A csoport eseményeiről készült fotókat a Facebook Vackor zárt csoportjában tekinthetik meg a hozzánk tartozó családok. Ha az időjárás kedvez a „bundánknak” sokat tartózkodunk a szabadban. Tágas udvarunk, jól felszerelt tornaszobánk sok mozgásteret biztosít testneveléshez, gyógytestneveléshez, néptánchoz. Fejlesztőszobánkban logopédus, fejlesztőpedagógusok egyénre szabottan foglalkoznak az azt igénylő „kismackókkal”.

 

Okoskáink tehetséggondozáson vehetnek részt változatos tehetségműhelyeinkben. Csoportunkban kiemelt figyelmet fordítunk a matematikára és a hozzá szorosan kapcsolódó területek fejlesztésére. Fontos számunkra, hogy minden kis Vackor szeresse a matematikát esetleg annak ellenére, hogy nehézségei adódnak ebben a diszciplínában.  Nyílt napjainkra örömmel fogadunk minden érdeklődőt.

 

Jó kapcsolatot ápolunk a csoportunkba járó gyermekek szüleivel, örömmel szervezünk óvodán belül és óvodán kívül is közös programokat. A szülők egymás között jó gyakran baráti kapcsolatot ápolnak.

 

Örömünkre szolgál, hogy évről évre szívesen választják csoportunkat gyermekük óvodai nevelésére.

 

Köszönjük a felénk irányuló bizalmukat, mindent megteszünk azért, hogy gyermek és szülő is boldog óvodás esztendőket tudhasson magáénak!

 

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1