A 2017/2018-as nevelési évben már második esztendeje kiemelten törődünk óvodánk udvarainak fejlesztésével. Az udvari játékaink bővítésére törekszünk, és arra, hogy minden udvari játékunk megfeleljen a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet módosításáról szóló 7/2012. (IV. 18.) NGM rendeletnek.

Tisztelt Lakitelekiek!  

A Lakiteleki Óvodáért Alapítványt l993-ban az óvoda dolgozói alapították, azzal a céllal, hogy segítsék az óvodába járó gyerekek sokoldalú személyiség fejlesztését.

Az Alapítvány évek óta az önök támogatásával, - melyet ezúton is köszönünk – hozzájárult az óvoda tárgyi felszerelésének javításához: az oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez, óvodánk udvarának korszerűsítéséhez.

A Szivárvány Óvoda dolgozói és az alapítvány kuratóriuma, tisztelettel kérik Önöket, hozzátartozóikat, szomszédjaikat és munkatársaikat, hogy adójuk 1%-ának felajánlásánál gondoljanak a Lakiteleki Óvodáért Alapítványra és támogassák célja megvalósítását, a lakiteleki óvodai nevelés fejlesztését.

Adószám: 18341618-1-03

Sütő Lászlóné

intézményvezető

A Lakiteleki Óvodáért Alapítvány pályázatot nyújtott be „ÉVSZAKJÁRÓ” címmel, mely arról szól, hogy mit beszélnek az évszakok a lakiteleki óvodában.

A program célja, hogy alapítványunk évszakról - évszakra támogassa a lakiteleki óvodába járó gyermekek boldog gyermekkorát, oly módon, hogy az évszakok szépségét sok-sok rendezvényen megismerjék és szabadon játszhassanak.

2017. március 8-án 1700 órakor

az új óvoda tornatermében, alapítványunk támogatásával, kezdetét veszi a három alkalomra tervezett előadás sorozat. melyet

Dr. Duró Zsuzsa kiváló gyermekpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő tart.

.

Szeretettel várunk minden érdeklődő szülőt, családtagot, akik egy tehetségfejlesztő szakember kiváló előadására kíváncsiak és gyakorlati tanácsait szívesen alkalmaznák gyermekük nevelésében.

Bízunk benne, hogy a harmadik előadás végén elmondhatjuk, hogy értjük egymást.

Kakóné Gál Andrea

kuratórium elnöke

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1