„Három éjjel, három nap, kimulatom magamat!”- népi játékok és gyermektánc hete az óvodában

Az Ovi-vakáció programsorozatának negyedik állomása az Eszterlánc elnevezésű táncos témahét volt a július 18-tól 22-ig tartó időszakban. A hét minden napja tartogatott valamilyen új táncos élményt a gyermekek számára a mindennapos kézműves tevékenységek mellett. A reggelek a lányok számára hajfonással és a szalagok kiválasztásával indultak. Eközben a fiúk már élvezettel foglalták el az ugróiskolákat, próbálgatták a különleges mozgásos pályákat.

A hagyományőrző népi játékokban, futó- és fogó játékokban minden gyermek szívesen részt vett, míg a táncos tevékenységekben leginkább a lányok jeleskedtek. A tízórai előtti gyülekezésnél naponta új csujjogatókat sajátítottak el a gyerekek, ebéd előtt pedig közös táncházzal zártuk a délelőttöt. Minden nap készült valamilyen új csoda a kézműves asztaloknál, párta került a gyermekek fejére, fonott karkötők és nyakláncok egészítették ki a ruházatukat. Szaporodtak a népi motívumokkal díszített színezők, tányérok, vázák is, míg pénteken a saját kezűleg készített papír nyaklánccal búcsúztattuk a hetet. Csütörtökön a hagyományokhoz híven vendégeket fogadtunk, a leendő kis óvodások érkeztek hozzánk. Nagy örömmel kapcsolódtak be a közös táncokba, bátran álltak be a nagyok közé játszani, színezni, rajzolni. A hét során sok-sok mondókát, dalos játékot tanultak meg a gyerekek, és ismét bebizonyosodott, hogy a hagyományok ápolása elengedhetetlen a jövő építéséhez is. Valóban kimulattuk magunkat a hét során, és mindenki számára valósággá vált, hogy a zene és a tánc varázslata igazi közösséget épít! Köszönöm a szülők, óvó nénik, dajka nénik és diákok segítségét, aktív részvételét a témahét lebonyolításában! Igazi élmény volt! Találkozunk jövőre is!

Erdősné Ladányi Boglárka – témahetet vezető óvodapedagógus